A zánkai üdülés jól sikerült, az egyik család küldte a következő levelet:
Kedves Nyul! Kis késedelemmel, de nagyon nagy örömmel számolok be néhány szóban Zánkáról. Mi is annak a szerencsés 4 családnak egyike vagyunk, akik az első turnusban nyaralhattunk Nektek köszönhetően. Július 6-án vettük birtokba az üdülőt, ami a szép emlékű gyermekkori nyaralásaimat idézte fel bennem. A szép terasz, a konyha, a folyosóról nyíló barátságos szobák, és a hatalmas társalgó. Gabiék keze munkáját dicséri, hogy minden ragyogó tiszta, rendben tartott. A társalgó méretét jól körülírja, hogy egyszerre tudott a társaság - és ez hál'Istennek nem volt kevés :) - csocsózni, pingpongozni, sakkozni, kártyázni és Tv-t nézni. És mennyire örültünk ennek azon a két esős napon, amikor szinte egész nap nem tudtunk kimozdulni... Ennek ellenére ezek a napok is mozgalmasan, jó hangulatban teltek. Mivel már hónapokkal az indulás előtt kiderült hogy mehetünk, bőven volt időnk kicsit ismerkedni a többiekkel néhány e-mail segítségével. Az érkezés után azonnal kiderült, hogy megvan a közös hang mindnyájunk között. Együtt kirándultunk, strandoltunk, játszottunk, pihentünk egész héten. Magam részéről remélem, hogy sikerül a mostani 1 hetes ismerkedést igazi barátságra váltani! Szombat este közös bográcsozással, tánccal vertük fel az üdülő nyugalmát, búcsúztattuk Zánákát. Mindenki szerette volna, ha kicsit nyújthatjuk még, dehát össze kellett csomagolni... Vasárnap a kisfiam búcsúkönnyeivel, és gyönyörű emlékekkel indultunk haza Budapestre. Kívánom minden családnak, hogy érezze magát legalább olyan jól mint mi, mert ez az 1 hét egész évre ellát majd kellemes, mosolyt fakasztó élményekkel! Köszönjük Nyul, köszönjük ad6kaphat!!! Bognár család - Timi
Mi is örülünk és remélem lesz folytatása jövőre is!