2011. az önkéntesek éve. Mit jelent ez a szó? Önzetlenül segíteni másokon. Pont azt, mint amit az ad6kap6 oldala nyújt. Két fél létezik egy adakozó és egy kérő. Az adakozó azért ad, mert számára már feleslegesek a dolgok, a kérő meg azért kér, mert neki segítséget jelent a másik által felajánlott dolog. Sajnos manapság egyre kevesebb az adakozó, annál inkább több a kérő. Ám segíteni nem csak tárgyakkal lehet, néha elég egy szó, vagy egy kellemes beszélgetés. Itt erre is lehetőség nyílik a felhasználóknak, hisz ügyes-bajos problémáikat kibeszélhetik a fórum különböző topikjaiban. Ha hiszik, ha nem ez nagyon sok ember számára fontos, hisz érzik nincsenek egyedül.
Reményeink szerint idén megduplázódik tagjaink száma, hisz önkéntes programot hirdettünk,vidéki kisebb és nagyobb városokban. Első lépésben szórólapok és plakátok terjesztéséhez szeretnénk, ha hozzájárulnának vidéki felhasználóink. Második lépésben majd egyes megyék városaiban szeretnénk összekötő önkéntes munkatársakat, akik összefogják az ottan kialakult kisebb ad6kap6 csoportokat. Tagjaink jó része vidéki, akikhez nehezen vagy éppen egyáltalán nem jutnak el a csomagok, hisz a postaköltség nem két fillér. Erre lesznek jók a központi segítők, mert ők fogják koordinálni a leérkezett csomagokat. Tudjuk ebben nagyon sok munka van, de ha valaki az önzetlen segítségét felajánlja ehhez, az már egy szép gesztus tőle.
Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés az ad6kap6-nak.
TV