Kedves Barátaim, Ismerőseim!
Adni jó…
Így gondoltuk 4 éve és én most is így gondolom. Sajnos az eredeti ötelt, hogy lesznek olyan barátaim, ismerőseim, akik lelkesen fognak csatlakozni és felesleges dolgaikat odaadni - megbukott.
Persze igazságtalan vagyok azokkal, aki ismerőseim, barátaim közül lelkesen zsákszám hozták a ruhákat, játékokat. Csak ők nagyon kevesen vannak és a lelkesedésük egy-két alkalomnál nem tartott tovább.
Mi, én és a lányok, az önkéntes csapat pedig mindnet megtettünk, hogy a kedvükbe járjunk. Feltettük helyettük, elpostáztuk, elvittük a dolgokat és még a visszajelzéseket is megosztottuk.
Azonban úgy tűnik valami hiányzik a láncból, valami, ami külföldön megvan és itt nem működik. A lelkesedés, a büszkeség, hogy segíthettem.
Az ad6kap6 strukturájánál fogva csak akkor okoz jóérzést, ha magad csinálod. Ha másra bízod, az egész elvész. Minden ismerősöm, aki csak egyszer is tevőlegesen részt vett az ajándékozásban, aki szervezést vagy moderálást vállalt - megragadt az oldalon. Ki kell próbálni, mert elmondani nem lehet!
Amikor csak messziről, de beleláthatsz az ismeretlen emberek problémáiba és kezedben van a megoldás lehetősége, akkor nem maradsz és újra szeretnél tenni valamit. Sokszor nem nagy dolgokról van szó. Nem nagy dolog, ha adsz egy információt. Ha leforditasz egy szöveget. Ha tudosítasz akciókról. De anyagilag megzakkant családot megleped egy kosárral, hogy meglegyen a vasárnapi ebéd. Amikor az egyik pályaudvarról átkiséred a másik pályaudvarra a vidékről vidékre utazó fiatalt és még uzsonnát is nyomsz a kezébe. Apróságok? Szerintem nagy dolgok ezek is. Pénzben nem kifejezhető, mert egy vadidegen segít egy másik vadidegen embernek, akiket egy virtuális tér tesz közösséggé. De működik.
Az ad6kap6 találkozók a bizonyéitékai, hisz itt találkozik az először szemtől szembe az arcnélküli segítőkkel. Nekik is van saját problémájuk, de lelkesek, mert minden csere, ajándékozás feltölt lelkileg, hogy nem vagy egyedül.
